2024.04.18., csütörtök - Andrea, Ilma
Szolnok: 12o - 15o
Az ország 19 megyéjében

Ritka eset: Jászberényben nem kértek egy felújításból

frisshirek.hu | 2022. november 19. - 12:31
Ritka eset: Jászberényben nem kértek egy felújításból
Jászberényben a Suba utca környékén 365 millió forintból felújítják a csapadékvízelvezető-hálózatot. Az egyik érintett utca polgárai azonban úgy ítélték meg, hogy náluk jó állapotban van a csatorna, és inkább nem kérnek a felújítással járó útfeltörésből.

A szeptember végi viharos, jászberényi közmeghallgatásról a Frisshírek.hu-n is beszámoltunk. Az indulatokat az azóta már eldőlt időközi választás kérdése kavarta fel, és a felszólalások döntő többsége arról vagy azt is érintően esett. Terítékre kerültek azonban konkrét városi ügyek is, amelyek a helyi polgárok ügyes-bajos életét napi szinten meghatározzák.

Egy helyi polgár már összegyűjtött aláírásokkal érkezett, a kérdése pedig nem mindennapi volt:
tiltakoztak egy felújítás ellen.

Ahogy most Budai Lóránt polgármester a bejegyzésében felidézi, a sorsát tettrekészen a kezébe vevő polgár egy 365 millió forint összértékű beruházás egy elemével kapcsolatban emelt szót. A projekt célja, hogy fejlesszék a Suba utca és környéke csapadékvízelvezető-hálózatát. A polgár azonban a Tompa Mihály utcából - az érintett 10 háztartás aláírásával egyetemben -, arra kérte a városvezetést, hogy nálunk nincs szükség a csatornahálózat felújítására, ne bontsák fel az utcájukat.

Budai Lóránt már ott is megfogadta, hogy utánajár a konkrét ügynek. Pénteki bejegyzésében pedig beszámolt arról, hogy egyeztetve a tervezővel, a kivitelezővel, a műszaki ellenőrrel és a hálózat karbantartójával helyt adtak a megkeresésnek,

a lakosok igényei szerint valósul majd meg a beruházás egésze.

A jó végkifejletre árnyékot vet, hogy a kezdeményező Tompa Mihály utcai lakos tragikus hirtelenséggel azóta életét vesztette. Ezzel kapcsolatban a városvezető őszinte részévét fejeszte ki a családnak, amelyhez mi is csatlakozunk.

A kiemelt kép illusztráció, forrása: Budai Lóránt Facebook-oldala